1A karvezetőnek. A »Ne semmisíts meg« szerint. Miktám Dávidtól. Amikor Saul elől a barlangba menekült.
2Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam,
mert beléd vetem bizalmamat,
és szárnyad árnyékában húzom meg magam,
amíg a veszedelem elvonul.
3A fölséges Istenhez kiáltok,
Istenhez, aki jót cselekszik velem.
4Az égből küld szabadulást nekem,
és gyalázatba taszítja azokat, akik taposnak rajtam.
Isten elküldi irgalmát és hűségét.
5Lelkem az oroszlánok kölykei közt hever,
amelyek felfalják az emberek fiait.
Foguk lándzsa és nyíl,
nyelvük élesre fent szablya.
6Magasztaltassék föl Isten az egek fölé,
és dicsőséged minden föld fölé!
7Hálót kerítettek lábamnak,
és megaláztak engem;
Vermet ástak nekem,
de ők maguk estek bele.
8Kész az én szívem, Istenem, kész az én szívem,
9éneklek és zsoltárt zengek!
Ébredj fel, dicsőségem,
ébredjen a hárfa és a lant!
Hadd keltsem fel a hajnalt!
10Hálát adok neked, Uram, a népek között,
zsoltárral dicsérlek a nemzetek között,
11mert irgalmad felér az egekig,
és hűséged a fellegekig.
12Magasztaltassék föl Isten az egek fölé,
és dicsőséged minden föld fölé!