“Amelyben lelkünk szépségéről és méltóságáról van szó. Egy hasonlatot hoz ennek megértésére, és elmondja, milyen nyereség megérteni a kegyelmeket, amelyeket Istentől kapunk, s hogy ennek a várkastélynak kapuja az imádság.”
- Gondoljuk el lelkünket úgy, mint egy egyetlen gyémántból álló vagy igen tiszta kristályból készült várkastélyt, amelyben sok szoba van.
- Nagy gyalázat és szégyen, ha saját hibánkból nem értjük önmagunkat, és nem tudjuk, kik vagyunk.
- A várkastély foglalata vagy körítőfala a testünk.
- Ebben a várkastélyban sok lakás van, egyesek fent, mások lent vagy oldalt, és mindezek között középen van a legfőbb lakás, ahol nagyon titokzatos dolgok történnek Isten és a lélek között.
- Be kell lépnünk ebbe a csodálatos kastélyba, önmagunkba, mert különbség van ottlét és ottlét között.
- Akik nem imádkoznak olyanok, mint a szélütött és béna testek, akik nem tudják használni a tagjaikat.
- Vannak lelkek, aki annyira elmerülnek a külső dolgokban, hogy képtelennek tűnnek rá, hogy belépjenek önmagukba. Jézust amikor az imáról kérdezték a tanítványok ezt válaszolta: „ Te, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van;” (Mt 6,6)
- Az a kapu, amelyen át be lehet lépni ebbe a várkastélyba, az imádság és elmélkedés.
- A valódi imádságnak együtt kell járnia az elmélkedéssel.
- Ha valaki nem fogja fel, kivel beszél és mit kér, és ki az, aki kér és kitől kéri, azt nem nevezem imádságnak, akármennyit mozgassa is hozzá az ajkát.