Imaút: 10.Zsoltár

¹Miért maradsz, Uram, oly távol tőlem?
Miért rejtőzködsz a szükség és szorongatás idején?

²A gonosz kevélykedik, üldözi a szegényt;
Fogják meg őket saját kigondolt terveik!

³Hisz dicsekszik lelke kívánságaival a gonosz,                                   
és magára mond áldást a fösvény.

⁴Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz,
»Nem keresi; nincs Isten!«

⁵Egyre csak ezt forgatja fejében.
Útjai szerencsések minden időben.
Túl magasak neki ítéleteid,
mind megveti ellenségeit.

⁶Mert így szól szívében: »Én nem ingok meg,
baj nélkül maradok nemzedékről nemzedékre.«

⁷Szája csupa átok, erőszak, álnokság,
nyelve alatt fájdalom és gonoszság.

⁸Lesben áll az utakon,
titokban öli meg az ártatlant.

⁹Szeme a szegényt kémleli,
mint barlangjában az oroszlán, leskelődik rejtekén.
Leskelődik, hogy a szegényt megragadja,
elragadja a szegényt, hálójába fogva.

¹⁰Ráront lelapulva, és a nyomorultak
csak hullanak karja erejétől.

¹¹Mert így szól szívében:
»Megfeledkezett róluk Isten!
Elfordította arcát, és nem látja többé őket!«

¹²Kelj föl, Uram, Isten!
Emeld föl kezed,
ne feledd el a szegényeket!

¹³Miért gúnyolja a gonosz az Istent?
Miért mondja szívében: »Nem kéred számon.«

¹⁴Láttad ezt, hiszen te figyeled a kínt s a gyötrelmet,
juttasd tehát kezeidbe őket!
Terád bízta magát a szegény,
az árvának te lettél a segítője.

¹⁵Törd össze a bűnös és a gonosz karját;
keresheted majd gonosztettüket, de nem találod.

¹⁶Király az Úr örökkön-örökké,
kipusztultak országából a pogányok.

¹⁷A szegények kívánságát meghallgattad, Uram.
Megerősítetted szívüket és rájuk figyel füled,

¹⁸hogy az árvának és az elnyomottnak igazságot tégy,
hogy ne hozzon többé rettegést a földből való ember.