A Szentlélek Közösség Imaútja
Húsvét hétfőn induló új sorozatunkban a Zsoltárokat fogjuk imádkozni.
Mivel nincsenek közösségi alkalmak, ezúton szeretnénk a tagokkal, kedves Testvéreinkkel a kapcsolatot életben (Lélekben) tartani. Elsősorban a Szentlélek szavára szeretnénk most is figyelni. Nem a szövegek tudományos vizsgálata a cél, sokkal inkább a Lélek szavának meghallása, kihallása a saját életünkre. Ebből meríteni erőt, kitartást a napi eseményekhez, ami most az ÉLETünk. Hitben járva, hogy a mi Atyánk gondot visel ránk ma is, éppúgy, mint tegnap és tegnapelőtt, sőt holnap, és mindenkor.
Arra is hívunk Benneteket, hogy vizsgáljuk meg magunkat szeretetben. A szent szövegek szinte minden életállapotot felölelnek, így méltán alkalmasak arra, hogy fényük elé tegyük életünket. Most, amikor van időnk az elcsendesedésre. A kiemelések, rövid imák ehhez adnak segítséget.
Másrészt Isten imádására hív bennünket, hogy dicsőségével telve legyen a föld. Ha Istennel állandó kapcsolatban vagyunk, vágyunk embertársainkkal való közösségre is. Főként a lelki mozdulások megosztására buzdítunk.