39. Zsoltár
1Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.
2Így szóltam: »Vigyázok útjaimra,
hogy ne vétkezzem nyelvemmel;
féket teszek számra,
míg a bűnös szemben áll velem.«
3Elnémultam, megalázkodtam,
hallgattam minden vigasztalás nélkül,
és fájdalmam megújult.
4Szívem csak izzott bensőmben,
amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.
5Nyelvem szólásra indult:
»Add tudtomra, Uram, végemet,
és napjaim számát,
hadd tudjam, milyen rövid az életem!«
6Íme napjaimat arasznyivá tetted,
s létem olyan előtted, mint a semmi.
Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.
7Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember,
bizony hiába is fáradozik;
Halmozza a kincset és nem tudja,
ki gyűjti majd be azt.
8Nos hát, miben reménykedjem Uram?
Csak benned van reménységem.
9Ragadj ki engem minden gonoszságomból,
ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.
10Elnémulok, nem nyitom ki számat,
mert te tetted ezt velem.
11Vedd le rólam csapásaidat,
mert elpusztulok kezed ütései alatt.
12Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert;
s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete.
Bizony, hiábavaló minden ember!
13Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,
fogadd füledbe esdeklésemet.
Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet,
hisz vándor vagyok én tenálad
és zsellér, mint atyáim mindnyájan.
14Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek,
mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!
IMA
Rá kell jönnünk újra és újra, hogy egyedül csak Benned reménykedhetünk.
A Te kezedben van az életünk. Te tudod mindennek az idejét és módját.
Segítsd felismerni, minek van most rendelt ideje az életünkben és a világban,
hogy aszerint cselekedjünk.