1A karvezetőnek. Iditun szerint. Ászáf zsoltára.
2Hangosan kiáltok az Úrhoz,
hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.
3Szorongatásom napján Istent keresem,
éjjel is hozzá emelem kezeimet:
nem lankadnak el.
Nem akar megvigasztalódni a lelkem.
4Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem,
eleped a lelkem, ha rá gondolok.
5Szememet ébren tartod,
nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.
6A hajdani időkre gondolok,
a régmúlt esztendők járnak eszemben.
7Szívem elmélkedik éjszaka,
gondolkodom és töpreng a lelkem.
8Vajon örökre elvet Isten,
s nem kegyelmez többé?
9Végleg elfogyott irgalma,
elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?
10Elfelejtette Isten a könyörületességet,
vagy haragjában visszatartja irgalmát?
11Így szóltam: »Az az én bajom,
hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.«
12Megemlékezem az Úr cselekedeteiről,
megemlékezem csodáidról, amelyeket kezdettől műveltél,
13Elmélkedem minden műveden,
és végzéseiddel foglalkozom.
14Isten, szentséges a te utad;
Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?
15Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz,
megmutattad a népeknek hatalmadat.
16Karoddal megváltottad népedet,
Jákob és József fiait.
17Láttak téged, Isten, a vizek,
láttak téged a vizek és remegtek,
és reszkettek a mélységek.
18A felhők ontották a vizet,
megzendültek a fellegek,
nyilaid repültek.
19Mennydörgésed zengett a forgószélben,
villámaid beragyogták a földkerekséget,
rengett a föld és remegett.
20Tengeren vitt át utad,
nagy vizeken vezetett át ösvényed
és lábad nyoma nem volt látható.
21Mint juhnyájat vezetted népedet
Mózes és Áron kezével.