30. Zsoltár
Ének a Templomszentelés ünnepére. Dávidtól.
2Magasztallak, Uram, mert fölemeltél engem,
és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek fölöttem.
3Hozzád kiáltottam, Uram, én Istenem,
és te meggyógyítottál engem.
4Uram, visszahoztad lelkemet az alvilágból,
életben tartottál, hogy ne szálljak a sírba.
5Zengjetek zsoltárt az Úrnak, ti is az ő szentjei,
áldjátok szent emlékezetét!
6Mert haragja csak egy pillanat,
de élethosszig tart jóakarata.
Este a sírás tér be, de reggelre a vidámság.
7Mikor dúslakodtam, így szóltam:
»Nem fogok meginogni sohasem.«
8Mert te, Uram, kegyességedben
szilárddá tetted dicsőségemet.
De te elfordítottad arcodat tőlem,
és én megrendültem.
9Ekkor, Uram, hozzád kiáltottam,
és Istenemhez könyörögtem.
10Mi hasznod lenne véremből,
ha leszállnék a sírgödörbe?
Vajon a por magasztalhat-e téged,
és hirdetheti-e hűségedet?
11Meghallgatott az Úr és megkönyörült rajtam,
az Úr lett az én segítségem.
12Sírásomat öröménekké változtattad,
szőrruhámat szétszaggattad,
vidámsággal öveztél körül,
13hogy énekeljen neked dicsőségem,
és sohase hallgasson.
Áldalak érte örökké, Uram, én Istenem!
– Miért tudom ma magasztalni az Urat?
– Mikor volt az életemben, amikor elfordította az Úr tőlem az arcát?