Menü Bezárás

Katona István atya: Imaiskola 2.

Imádkozni a Szentírás alapján

A Biblia újjáformálja szívünket.

Isten szava a keresztények számára a legnagyobb kincs. Kimeríthetetlen gazdagság, szenteket formáló, és életet alakító könyv. Arra hivatott, hogy az embereket Istenez vezesse. Kinyilatkoztatja azokat a dolgokat, amelyeken keresztül még jobban megismerhetjük Isten akaratát.

A Szentírás üzenetét nem elég megérteni, a szívünkbe kell fogadni.

Ne csak olvassuk a Szentírást, hanem imádkozzuk át!

Ritmikus imamód („Igent mondok” női lelkigyakorlat imamód bemutatása)

Elcsendesedni, megkeresni azt a testtartást, ami segít az Istennel való találkozásban. Időt kell hagyni, hogy egész lényemmel megérkezzem:
belégzés: Isten utáni vágy kifejezése,
kilégzés: önátadás Istennek.

Nem kell gondolkodni, egyszerűen csak engedni kell, hogy történjen. Lehet zene, ami segít Isten jelenlétébe helyezkedni.

Tudatosítom, hogy Isten itt és most jelen van és szeretettel tekint rám.

A megérkezéshez segítő ima:

Uram, add, hogy ezt az imaidőt egészen Neked tudjam adni mindazzal, amim van, és ami vagyok. Legyen ez a Te dicsőségedre, tiszteletedre és szolgálatodra. Ámen

Elolvassuk akár többször is az imádságra kiválasztott részt, figyelve azokra a részekre, amelyek megérintenek.

  1. Személyes üzenet

Amikor a Szentírás alapján imádkozunk, fel kell, hogy merüljön bennünk, hogy mit üzen nekem ez a szentírási rész. Pl. Zakeus történetében figyelmesen olvasva az eseményeket, történéseket, párrbeszédeket.

Zakeus története Lk: 19, 1-10

Elképzelem a történetet: vagy ott vagyok én is egy szereplőként, vagy külső szemlélődőként, megfigyelőként látom és hallom a beszélgetéseket, figyelve a történésekre.

  • Zakeus bűnös volt, alacsony, és látni akarta Jézust.
  • Vámos volt, akit a népe megvetett, elutasított. Nem volt nagy baráti köre.
  • Nem volt igazi kapcsolata az emberekkel.
  • Vágyott Jézussal találkozni! Nem a csodák érintették meg, hanem hogy Jézus szereti a bűnösöket.
  • Azért mászott fel egy fára, hogy legalább egy pillantást vethessen Jézusra, elkapja a pillantását, megérezze a szeretetét. Vágyakozott a szerető elfogadásra.
  • Amikor Jézus odaért a fa alá, Zakeusnak megdobbant a szíve, és hallhatta a sorsdöntő szavakat:

„Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.”
Képzeljük magunkat Zakeus helyzetébe, és keressük meg a közös pontokat!

Ha végig gondoljuk, hogy Zakeus élete hogyan kapcsolódik a mi életünkhöz, ebből máris adódik imádság:

  • Átadni Jézusnak a fájdalmakat, igazságtalan elnyomásokat, félelmeket, azokat a helyzeteket amikor kigúnyoltak…
  • Kimondani Jézusnak a vágyat, hogy szeretnék vele találkozni, szeretném ha a közelemben lennél, szeretnélek vendégül látani, bemutatni a családomnak …
  • A vacsora végére annyira átélte Jézus szeretetét, hogy megváltozott, felajánlotta a maga vagyona részét azoknak, akiket megkárosított.

Engedjük, hogy Jézus szeretete átjárja a mi szívünket is, és ezzel a megváltozott szívvel tudjunk tovább haladni.

Zakeus története imádságra késztet minket. Arra indít, hogy kifejezzük Jézusnak érzéseinket, gondolatainkat, vágyainkat, az éppen aktuális eseményekkel kapcsolatban.

Így könnyebben megértjük, és elfogadjuk a mindenkori helyzetünkben Jézus útmutatását.

  1. Elmélkedés útján szívünkhöz jutni

Ennél az elmélkedő szentírási imánál a következtetés, az értelmi feldolgozás áll a középpontban.

  • Elsősorban találkozzunk vele, fogadjuk be az ő szeretetét.
    Kifejezzük neki, hogy szeretnénk vele egybekapcsolódni, és az Ő szeretetében megmaradni.
  • Ez az imádság megmutatja, hogy van bennünk egy szabad tér, egy szoba, ahova az Úr be tud költözni.
  • Hálát is adunk a gyengeségeinkért, sebeinkért, mert ezeken keresztül találkozhatunk igazán Istennel. Minden hiányért is hálát adhatunk. Ezáltal Isten meg tud közelíteni minket, be tud lépni az életünkbe.
  • Felfedezzük, hogy nem vagyunk egyedül.

Mi Jézussal együtt harcolunk, és Vele együtt éljük át az élet nehézségeit.

  • Megszólítom a Szentháromság valamelyik személyét, kérve, hálát adva, dicsőítve, várakozva.
  • Nem csak én szólítom meg Őt, hanem engedem, hogy Ő is szóljon, érintsen.

Az a fontos, hogy szívünkben minél mélyebben átéljük az Igét.

Akkor napközben is eszünkbe jutnak egyes szentírási mondatok. Így tud bennünket a Szentlélek irányítani. Mi az amit szívünkbe helyez

  1. Az erkölcsi tanítás üzenete

Ha a bibliai rész nem elbeszélő jellegű, hanem erkölcsi tanítást vagy hitigazságot tartalmaz, akkor is van üzente az életünkre.

Pl.: Pál apostol intelmei, üzeneti, bátorításai

„Örvendjetek az Úrban szüntelen! Lelki jóságotokat ismerje meg mindenki! Ne aggódjatok semmiért!”

  • Pál arra int, hogy tanuljuk meg a gondolatainkat fegyelmezni. Leküzdeni a félelmeinket, amelyeket sokszor mi alkotunk.
  • Ha megtanuljuk az aggodalmainkat legyőzni, akkor szívünkbe be tud lépni Isten öröme.

Ez a három gondolat összefügg egymással:

  • Ha ott van a szívünkben Isten öröme, akkor lelki jóság árad belőlünk.
  • Tudunk másokat megvigasztalni, örömre hangolni.
  • Tudjuk mások tanácstalanságát megvilágítani, segíteni, megtalálni a kiutat.

Isten Lelke tud irányítani minket.

Pál tanítását össze kell kapcsolni életünkkel, és fel kell fedezni ránk vonatkozó üzenetét.

  1. A hit-igazságok üzenete

A Biblia feldolgozási módja az is lehet, amikor hitigazságokon elmélkedünk.

Jn 1,1-18 „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél…..”

  • Ilyen esetben elmélkedhetünk a szavak jelentésén.
  • Átgondolhatjuk, hogy mit jelent velünk kapcsolatban.
    Istennek már a világ teremtése előtt gondja volt ránk, már akkor szeretett minket. Már akkor vágyakozott arra, hogy ha megszületünk a szívünk megteljen kegyelmével, hogy eljuthassunk Hozzá.

Ha ezt végiggondoljuk, ez hálaadásra késztet bennünket. Felismerjük, hogy Isten milyen végtelenül jó.

Amikor erről elmélkedünk, azt is megfogalmazhatjuk, hogy mi az akadálya annak, hogy ha ez nem így történik.

  • Tényleg ismeri-e a környezetem az én lelki jóságomat?
  • Ha nem ismeri, vagy éppen az ellenkezőjét ismeri, akkor miért van ez így?
  • Ha a környezetem a lelki rosszaságomat ismeri, akkor fel kell ismernem, hogy miért vagyok rossz.
  • Hogyan lehetne a lelki jóságot megélnem a mindennapi kapcsolataimban?

Az igazi öröm ajándék, szeretet-ajándék, amelyet Isten jelenléte hoz létre bennünk.

  • Megnyugszunk abban, hogy Isten látja a sorsunkat, látja a szenvedéseinket, és öröm az, hogy Ő a mi gondviselő Atyánk, aki nem hagy elveszni minket.
  • Bármilyen kellemetlen helyzetben vagyunk, Istenben mindig lehet örülni.
  1. Lelki szárazság idején

Ilyenkor az imádságos elmélkedés nagyon nehézzé válik, mert eltűnnek az érzelmek.

  • Nagy unalmat érzünk, szomorúság tölt el, üressé válunk.
  • Úgy érezzük, nincs értelme semminek. Úgy látjuk, minden küzdelmünk hiábavaló.
  • Vádoljuk magunkat, hogy mi okoztuk ezt a szárazságot.
  • Úgy érezzük, hogy hibát követtünk el.

Nagyon fontos, hogy elengedjük ezeket a negatív gondolatokat!
Ne arra figyeljünk, milyen üres a lelkünk, hogy nincsenek érzelmeink!
Azért kell ezeket elengedni a szívünkbe tudjon hatolni Isten jelenléte.

  • Itt mutatkozik meg a hit fontossága.
  • A hitben mindig átgondolhatjuk, hogy Isten velem van, akkor is, ha nem érzem. Hittel elfogadhatom ezt a jelenlétet.
  • Ha hittel elfogadom, akkor tudok Vele beszélni. Tudok neki hálát adni, akkor is, ha nincs hálaadó érzelem a szívemben.

A hálaadás egy tudatos döntés a szívemben.

  • Megköszönöm, hogy jelen van, lát engem akkor is, ha nem érzem a jelenlétét.
  • Ha be tudunk lépni Isten jelenlétébe, akkor meghívjuk Őt magunkhoz a saját szavainkkal.
  • Ez a meghívás egyben önátadást is jelent.
  • Átadjuk magunkat Neki, átadjuk a félelmeinket, szárazságunkat.

Amikor a szívünk száraz, akkor lehet a bibliai igét többször ismételni, akár perceken át is.

Ha ezt hittel mondjuk, akkor az ige elkezd működni bennünk.

  • Lehetnek lázadó érzelmeink is. Ilyenkor azt érezzük, hogy milyen nagy különbség van a szívünk és Isten szava között.
  • Előfordulhatnak életünkben olyan helyzetek, amikor mély indulatok ébrednek bennünk.
  • Úgy érezzük, hogy szeretnénk egy kanál vízben megfojtani valakit, mert becsapott, bántott, vagy nem értett meg bennünket. Csak forrongunk, és nem tudjuk legyőzni a lázongásunkat.
  • Ilyenkor azt gondoljuk, hogy el kell rejteni az indulatainkat, hátha tiszteletlenség Isten előtt, ha így kezdünk el imádkozni. Hátha Isten megvet bennünket, ha ilyen lázadások születnek meg bennünk.

Ha megfogalmazzuk lázongó gondolatainkat, akkor feltételezzük, hogy Isten szeret minket mindezek ellenére is.

Isten nem utasít el!

  • Látja, hogy így vagyunk igazán emberek, így vagyunk a gyermekei. Ezzel együtt fogad el minket, és szeret.
  • Ezzel együtt akarja, hogy hozzá menjünk.
  • Ne csak az ünnepi szavainkat és érzésünket vigyük Jézushoz, hanem azt is, amikor tele vagyunk feszültséggel és gondokkal.
  • Engedjük, hogy Isten bölcsessége hasson ránk, és Isten vezessen minket ebben a helyzetben.
  • Az is lehet, hogy az Úr ilyenkor rávilágít az imádság után arra, hogy hol hibáztunk.
  • Megmutathatja, hogy mikor vált a viselkedésünk ennek a feszültségnek okává.
  • Rávilágíthat arra, hogyan kell megbocsátanunk annak, aki bántott.
  • Megmutathatja hogyan lehet elengedni ezt a problémát, hogy szeretete betölthessen.

A lényeg az, hogy megmaradjunk az Istennel való kapcsolatban, mert ez által tud minket irányítani és átformálni.

  1. Egész valónkkal közeledjünk az Úrhoz
  • Isten azt akarja, egész lényünkkel közeledjünk Hozzá.
  • Nemcsak szép szavakat akar, hanem arra vár, hogy átadjuk neki érzelmeinket, és egész testünket is. Ezért fontos a testtartásunk.
  • Az embernél a szó és a gesztus hatással van egymásra.
  • Jó, ha az imádságunknak van kialakított formája. (kéz, testtartás)
  • Mindenképpen igyekezzünk olyan testtartást felvenni, ami pozitív hatást gyakorol a lelkünkre. Az a fontos, hogy segítse az Úr előtti megnyilvánulásunkat.
  • Isten jónak teremtett minket.  Amikor kimondjuk indulatainkat, feszültségeinket, akkor ezzel azt is megfogalmazzuk, hogy a lelkünk mélyén hisszük, hogy jók vagyunk.
  • Kérjük, hogy ezt a belső jóságot hozza elő belőlünk.
  • Kérjük, hogy ezt tegye személyiségünk jellemző vonásaivá, hogy minél kevesebbszer kerüljünk az indulatok és a feszültségek fogságába.
  • Ahogy a barátok megkérdezik: Hogy vagy? Milyen napod volt? Amikor Jézussal találkozunk, ő is megkérdezi ezeket tőlünk. Ha a találkozás alkalmával megfogalmazom Neki őszintén az érzelmeimet, ez örömmel tölti el Jézust

Ezzel megvalljuk neki, hogy valóságos személynek tekintjük, barátunknak.

Lehetőséget adunk Neki arra, hogy felemelje életünket.

Ha letagadjuk a valódi érzéseinket, és azt mondjuk, hogy nincs semmi baj, miközben majd szétrobbanunk a méregtől, akkor Ő mosolyogni fog, mert tudja jól, hogy mi van a szívünkben.

Ő arra vár, hogy mi tárjuk fel előtte a szívünket. Ha így teszünk, és saját szavainkkal imádkozunk, ez az ima jobban összekapcsol minket Istennel.

  1. Feszültségek idején

A minket körülvevő világ egyre nagyobb feszültségben, stresszben él.

A lelki életre nagyon károsan hat a stressz. A feszült idegállapotban levőkkel nehéz beszélgetni, kapcsolatot teremteni.

Vagy elutasítanak, hogy „Bocsi, de rohanok!” vagy „Mondd csak nyugodtan!” de látszik rajta, hogy gondolatban máshol jár, mert arra tud csak figyelni, ami őt feszültségben tartja.

Ha így akarnánk imádkozni, mi sem tudnánk Jézusra figyelni.

A gonosz lélek könnyebben tud minket a maga útjára csábítani amikor stresszben, állandó idegfeszültségben vagyunk.

  • Nagyon fontos, hogy felismerjük, ha nem győzzük le a stresszt, akkor a gonosz lélek teljesen meg tud minket változtatni, meg tudja rontani a szeretet-kapcsolatunkat Istennel és az emberekkel.
  • Egyre idegesebbé akarja tenni őket, hogy kevesebb idejük legyen önmagukra, az imára, a lelki életre.

Védekeznünk kell!

Ki kell dolgozni egy stratégiát, hogyan lehet a szívünket lecsendesíteni!

  • Ez lehet zene, séta, vagy egy olyan dolog, amit bármikor meg tudunk tenni.
  • Tudatosan szembeszállunk a stresszel. Leülünk néhány percre, semmi mással nem foglalkozunk, mint egy csendes imával.
  • Ez azért is fontos, mert a stressz minden testi betegség elindítója.
  • Testi-lelki egészségünk miatt fontos, hogy ne engedjük az idegfeszültséget eluralkodni magunkban.
  • Ennek legfontosabb eszköze az imádság, amelyben átadjuk Istennek ezeket a feszültségeket, és engedjük, hogy Isten Lelke betöltse szívünket és békességet adjon.

„Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek!”

https://www.youtube.com/watch?v=xFrdV6hjKdM