Menü Bezárás

Karizmatikus találkozó Kaposváron

Három év kimaradása után ismét megrendezték a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Találkozóját. Ebben az évben a Kaposvári Aréna adott otthont a nagyszabású rendezvénynek.

A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Szervezetének védnöke Varga László püspök atya. 2022. október 22-én a szervezet megalakulása óta a 30. országos találkozóra került sor, amelynek mottója: „Új életre hívsz”, vezérigéje pedig: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.”Jn 7;37 – 38

Az előadók Mijo Barada és Josip Loncar voltak. Dombóvári közösségünk már hallotta korábban a tanításukat, és érdeklődve vártuk most is a konferencia beszédeiket. Mindkét meghívott előadó elhozta az eddig megjelent könyveit is, amelyek nagyon tartalmas és hasznos lelki olvasmányok. Szeretettel ajánljuk a katolikus hívőknek, akik szeretnék mélyebben megismerni és megélni a Jézussal való személyes kapcsolatukat. Ehhez kapnak bátorítást, megerősítést és tanácsokat a szerzők tanúságtételeiből.

Közösségünk szempontjából különleges volt a mostani találkozó, mert a rendezvényen egész napos szolgálatot vállalhattunk.