Imaút: 63. Zsoltár

A Téged imádók már hajnalban előtted állnak, Te vagy első gondolatuk, Te töltöd be a szívüket. Segíts, Urunk, hogy mi is ilyen imádóid legyünk. Amikor lelki pusztában vagyunk éppen, víz és táplálék nélkül, akkor is áldunk Téged és irgalmadra gondolunk. Mert Te ha megfenyítesz is, utána bekötözöl, és az javunkra válik.

63. Zsoltár

1Dávid zsoltára, amikor Júda sivatagjában tartózkodott.

2Isten, én Istenem, pirkadatkor már előtted virrasztok.
Téged szomjaz a lelkem,
utánad sóvárog a testem,
puszta, úttalan, víztelen vidéken.

3Bárcsak megjelenhetnék előtted a szent helyen,
és láthatnám hatalmadat és dicsőségedet!

4Hisz irgalmad jobb, mint az élet,
ajkam téged dicsér.

5Áldani akarlak, amíg csak élek,
és nevedben emelem fel kezemet.

6Szinte zsírral és kövérséggel telik el a lelkem,
ujjong az ajkam és dicsér a szám.

7Ha reggelenként rólad elmélkedem,
rád gondolok fekvőhelyemen.

8Hisz te megsegítettél engem,
és szárnyad árnyékában örvendezhetem.

9Lelkem tehozzád tapad,
és jobbod erősen tart engem.

10Akik pedig meg akarják rontani életemet,
lesüllyednek a föld mélységeibe,

11kard hatalmába kerülnek,
sakálok osztályrésze lesznek.

12Örvendezik akkor majd a király Istenben;
Akik rá esküsznek, diadalmaskodnak valamennyien,
mert elnémul a szája azoknak, akik gonoszat beszélnek.