Imaút: 49. Zsoltár

Az ember legdrágább része a lelke. Ezzel dönt ugyanis Isten mellett vagy éppen ellene. Mivel a legdrágább, ezért megfizethetetlen, ingyen megkaptuk Jézus Krisztustól a megváltottságot. Neki sokba került, az életébe. Ha én azt akarom, hogy Jézus élete legyen bennem, nekem is az életembe kerül. De ez nincs rám kényszerítve, csak, ha akarom, mint ahogy Jézus is önként tette le az életét (Jn 10,18). Ha Vele meghaltam, Vele fogok élni is. (Róm 6,8)

49. Zsoltár

1A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára.

2Halljátok meg ezt, nemzetek, mindnyájan,
vegyétek fületekbe, földkerekség lakói, mindannyian:

3mind alacsonysorsúak és nemesek,
gazdagok, szegények egyaránt!

4Bölcsességet mond a szám,
okosságot a szívem elmélkedése.

5Példabeszédre hajtom fülemet,
hárfaszóval tárom föl rejtélyemet.

6Miért félnék a balszerencse napján,
ha körülvesz a gáncsoskodók gonoszsága?

7Ők saját erejükben bíznak,
vagyonuk nagyságával kérkednek.

8Pedig az ember nem válthatja meg magát,
senki sem adhat Istennek váltságdíjat magáért.

9Igen drága lelkének váltsága:
soha meg nem fizetheti,

10hogy örökké éljen és ne jusson az enyészetre.

11Hisz láthatja, meghalnak a bölcsek;
Ugyanúgy elvesznek, mint a balgák és az esztelenek,
és másokra hagyják gazdagságukat.

12Sírjuk lesz lakóhelyük mindörökre;
Hajlékuk nemzedékről nemzedékre,
noha nevet szereztek maguknak földjükön.

13Az ember, övezze bár tisztelet,
nem marad meg;
Olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik,
bizony hasonló hozzá.

14Ez az útja azoknak, akik önmagukban bíznak,
és azoknak a vége, akik saját beszédükben gyönyörködnek.

15Mint a juh, úgy terelődnek az alvilágba,
a halál legelteti őket.
Leszállnak a sírba sietve, alakjuk megsemmisül,
az alvilág lesz lakásuk.

16De az én lelkemet Isten megváltja,
az alvilág hatalmából kiragad engem.

17Ne félj, ha valaki meggazdagszik,
ha megnövekszik háza dicsősége,

18mert ha meghal, semmit sem visz magával,
és dicsősége nem száll le utána.

19Mondja bár áldottnak magát életében:
»Dicsérni fognak téged, amiért magadnak tetted a jót«,

20mégis csak elmegy atyái nemzetségéhez,
amely soha többé nem látja a világosságot.

21Az ember, övezze bár tisztelet,
okosságot nem tanúsít;
olyan, mint az igavonó állat, amely kimúlik
– bizony hasonló hozzá.