Menü Bezárás

A zsidó-keresztény imaórákról

„Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös  megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.”

(Részlet a  Nostra aetate 4. pontjából)

 

Imaóráink a II. Vatikáni Zsinat útmutatása alapján, a zsidó-keresztény párbeszéd és testvériség szellemében folynak. Az örökkévaló és teremtő Isten dicsőítése, zsoltárok, a Mózes 5 könyvének Heti szakasz szerinti megismerése, elmélkedés, a kapcsolódó prófétai írások és az újszövetségi versek felolvasása adják imaóráink tartalmát. A zsidóság szertartásainak, szokásainak megismerése érdekében megosztjuk egymással  az olvasottakat, hallottakat. Beszélünk azokról a zsidó ünnepekről, amelyeken Jézus is részt vett. Elimádkozzuk azokat az imákat, amelyeket Jézus is imádkozott. Beszélgetünk a zsidósággal, a messiási zsidósággal kapcsolatos aktuális hírekről, eseményekről.

Nagyon fontos számunkra a más keresztény felekezetekhez való közeledés, az ezért folyó ima is, Isten országának építése, a Jézus főpapi imájában megfogalmazott lelki egység megteremtése.

Imacsoportunk  szeretettel vár mindenkit, felekezethez tartozástól függetlenül, aki lelki közösséget érez a mi küldetésünkkel!

„Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” (Róm  11,18)

 

Orbán Zoltán, az imacsoport vezetője