A nagy terv – Interaktív bibliakurzus indul

Szeretettel hívunk és várunk Mindenkit az ősszel induló bibliaolvasó csoportba!

A Bibliakurzus célja, hogy jobban megismerjük a Szentírást és Istent, aki az üdvösségtörténet eseményei által nyilatkoztatja ki magát. Ebben egy 12 hetes interaktív bibliakurzus munkafüzete és DVD-je lesz segítségünkre, amit egy katolikus evangelizációs szolgálat dolgozott ki.

A találkozók menete:

  1. Bevezető ima
  2. Kiscsoportos megosztás az előző hét elmélkedéseiről
  3. Egy kb. 15 perces videó közös megtekintése – előtte felolvashatjuk a téma áttekintését
  4. Záró ima

Hogyan működik?

Minden résztvevő saját munkafüzetet használ, melyhez DVD is tartozik. 12 témát dolgozunk fel a kurzus során, melyek fontos elemeket tartalmaznak.

1.Mindegyik téma azzal kezdődik, hogy elolvasod a róla szóló áttekintést.

2. Utána közösen megnézzük a következő kb. 15 perces videót, amely a DVD-n található. A kisfilm elején egy biblia-szakértő vezeti fel a témát. Ezt követi egy montázs, inspiráló képekből és idézetekből, zenével a háttérben, majd egy interjú a nagyszerű teológussal, David Oakley atyával, aki a Birmingham-i Oscott College egyetem rektora. Végül pedig Anglia különböző részein élő emberek tanúságtételeit tekinthetjük meg, akik próbálják megélni az adott témát a hétköznapjaikban. Mindegyik videóhoz hozzátartozik a kulcspontok listája, amelyet a munkafüzetben találsz.

3. Minden témához tartozik 6 napi elmélkedés két vagy három hozzátartozó igerésszel, amelyen imádságosan mérlegelhetsz, és egy-két kérdés, amely segít neked, hogy ki tudjon bontakozni számodra a szentírási részben rejlő kihívás. Sok hely van hagyva, ahová lejegyzetelheted meglátásaidat és az összefüggéseket, amelyeket felismersz.

4. Ezt követi egy javaslat arra, hogy hogyan éld meg az adott témát a mindennapokban és egy heti nagyolvasmány azok számára, akik szeretnének még bővebben olvasni a témáról.

5. Oszd meg a gondolataidat a heti kiscsoportos találkozón. Ha megosztasz valamit másokkal, az segít, hogy az adott dolog még jobban meggyökerezzen az életedben és segít másoknak is növekedni lelkiekben. Lehet, hogy nem vagy hozzászokva az effajta megosztáshoz, de rájössz majd, hogy ez igen gyümölcsöző. Miközben megosztod a saját izgalmas felfedezéseidet, sokat gazdagodsz a többiek meglátásaival.

“A nagy terv kurzus egy jó tapasztalat volt. Segített hitünk megerősödésében, abban, hogy hitünk élő legyen. A meglévő bibliacsoportunkon kívül bekapcsolódtak mások is.”  (Ozsváth József székelyhidi plébános)

Isten megismerése életünk legnagyobb feladata és kalandja is egyben. Légy részese ennek a nagyszerű felfedezésnek, és csatlakozz a kurzushoz! 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

 

Érdeklődni és a munkafüzeteket megrendelni a következő telefonszámon lehet:                     Tolnai Éva: 06-20-775-8282                                                                                                                     A munkafüzet ára a DVD-vel együtt 1.000,- Ft.